A Magyar Napló júniusi lapszámának tartalmából:
„…ott mondták az iskolában, / hogy mi mind / győztesek vagyunk, / legyőzte a világot a királyság, / hiába támadott meg / bennünket a magyar Monarchia, / erősek voltak a jugoszlávok, / mindig bátrak a szlávok, / bátrabbak, mint én, / vagy a magyar apám”
(Terék Anna: Iskola)
„…az újságírásban szinte megkerülhetetlen, a véleményfoglalást, a cikkek tematikáját mintegy politikai kontextusba helyező publicisztikai beszédet (általában médiát) elváró korban Szilágyi István következetesen mellőzi a panel-fogalmakat, a mozgalmi stílust.”
(Cs. Nagy Ibolya: „Ha az ember a múltat idézi…”. Szilágyi István: Távolodó jégtáblákon. Válogatott publicisztikák)
„Megszólal a meditáció végét jelző gong. Szilveszter felriad. Szeretne már szabadulni az emlékeitől, de mióta itt van, megállás nélkül rohamozzák a múlt képei. Elege van az egészből. Nem azért jött ide, hogy újra átélje azt, ami elől két éve menekül.”
(Jánoki-Kis Viktória: Csend és zivatar)
„…a több mint hét évtizede született welleki elméleti metódus az új évezredből visszanézve nemcsak körültekintőbbnek, de korszerűbbnek is tűnik, mint a huszadik század hatvanas éveitől uralomra jutó (…) irodalomtudományi elképzelések.”
(Nyilasy Balázs: „Irodalomról s más ily fontos emberi lomról”. Egy nagy irodalmár példája)
„Lebegek a Balaton vizében, a világ / kezemben, ahogy kinyújtom / két oldalra tenyérrel fölfelé. / Orromban víz és iszap illata. / Bágyadt, délutáni nap, / este hat. Fülemen a tó, / lábam lágyan kallózva jár, / ujjaim közé befűződik a víz. / Távol a láthatár. Ábrahámhegy.”
(Szélesi Sándor: Ábrahámhegy)
*
A Nyitott Műhely rovat júniusi vendége L. Simon László József Attila-díjas költő, esszéíró, politikus, a Tokaji Írótábor elnöke, akivel Nemes Attila szerkesztő beszélget a könyvkiadás helyzetéről, a kulturális érdekvédelemről, az írótársadalom helyzetéről, a központosításról, az esszéírásról és a szakmai közélet kérdéseiről: „Magyarországon a jó értelemben vett érdekképviseleti munka gyakorlatilag megszűnt. Ezt nagy gondnak látom. Nálunk minden fontos kulturális szervezet és intézmény közpénzből létezik, ezért a vezetőik gyakran öncenzúrát gyakorolnak, azt feltételezve, hogy megszólalásuk esetén elveszítik a támogatásukat. (…) Napjainkban, ha valaki kormánypárti érzelmű, s egyben szervezeti vezető is, annak még nagyobb a felelőssége, igenis az érted vitatkozom, nem ellened szellemében segíteni kell a kultúrpolitikát irányítóknak. Mikor államtitkár vagy a Nemzeti Kulturális Alap elnöke voltam, kifejezetten szerettem az őszinte, kritikus hangokat, a parlamenti szakbizottság elnökeként pedig olyan szakmai meghallgatásokat tartottunk, amelyek segítették az átgondolt jogalkotói munkát.” Június lévén, a trianoni békediktátum emlékezetéhez kapcsolódik – más írások mellett – Kopácsy Gergely kisinterjúja Anka László történésszel, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársával az Apponyi Albert kultusza című kötetéről: „[Apponyi Albert] Márkanévnek számított, és másokra is tudott hatni. Az 1920-as békedelegációs szerepe és híres védőbeszéde után a sajtó »sztárt« csinált belőle, ő alázattal elfogadta azt, hogy az elfogadhatatlan béke társadalmi beletörődéséből tekintélye által kivegye részét. A nyolcvanadik születésnapján – amikor kérte, ne ünnepeljék, de mégis megtették – ráébredhetett arra, hogy ez nem olyan szerep, amiből bármikor ki lehet lépni, így kötelességtudattal haláláig vállalta a revízió élharcosi szerepét.” A lapszámban továbbá Both Balázs, Gulisio Tímea, Halmosi Sándor, Murányi Zita, Péntek Imre, Petőcz András, Szélesi Sándor, Terék Anna, Vörös István versei, valamint Balogh Robert és Jánoki-Kis Viktória prózái szerepelnek. Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész, kritikus a nemrég elhunyt Szilágyi István író válogatott publicisztikáit tartalmazó kötetéről közöl részletes ismertetést. Nyilasy Balázs költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár irodalomelméleti kérdéseket feszegető tanulmánysorozatának következő darabjában az 1939-től Amerikában élő és angolul publikáló irodalomtudós, René Wellek hatalmas életművét tekinti át. A Könyvszemle rovatban Iancu Laura Olvasmány az éjszaka cselekedeteiből, Erős Kinga Miniatúrák, Lázár Balázs Karantén(y)ek, Lokodi Imre Ölelni galagonyát és Fenyvesi Ottó Mély vizek, magas hegyek című kötetéről olvashatunk. Lapszámunkat Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975) szobrászművész munkáinak reprodukcióival illusztráltuk, akiről Kostyál László művészettörténész, főmuzeológus közöl pályaképet: „Kisfaludi Strobl Zsigmond pályája azért figyelemre méltó számunkra, mert a meglehetősen eseménydús 20. század hét évtizedén töretlenül ívelt keresztül, miközben személye akár a hivatalos művész archetípusának is tekinthető, s mint ilyen, szorosan kapcsolódik a mindenkori történelemformáló erőkhöz, vagy ha úgy tetszik, a politikumhoz…”.
