A Magyar Napló áprilisi számának tartalmából:
„Kányádi Sándor epikus versének számos elemét joggal tehetnénk vizsgálat tárgyává, hiszen a népi vallásosság szellemiségét oly hitelesen jeleníti meg, hogy az a magyar vallási néprajz himnuszának is tekinthető.”
(Iancu Laura: Ahogyan egy paraszt)
„…Radnóti Miklós újklasszicista eszméivel és lírai megszólalásával rokonságban Jelenits is azt a szellemi hazát keresi, »ahol értik a hexametert is«. Latintanár, irodalmár és bibliatudós mivoltának értékes építőköveiből formálódik a leginkább az újklasszicista költői irányzathoz köthető lírai hangja.”
(Bozók Ferenc: Jelenits István versei)
„…annyira éteri a teste
hogy nem is érzed mikor kirepül
a kezedből mintha tiszta űr lenne maréknyi
lélekzet aminek azért nőtt csak tolla hogy
látható legyen a repülés”
(Kulin Borbála: Három vers Fecske Csabának)
„Álltam a vérben,
hogy tudjak már végre
érezni valamit, álltam
a felgyújtott város közepén,
hogy olvadjon föl bennem
Azra hidegre fagyott arca…”
(Terék Anna: Szabadka)
„A tested nem törődik azzal, hogy elkövettél-e bármi bűnt, ő a téged ért impulzusokra reagál, ha már kifárasztott nyurgapontyként mást nem tehetsz, mint hagyod, hogy a rágalom orsója betekerjen a csónak mellé, beszákoljon a fönnvaló, autóba, sütőbe, meghitt vacsoraasztalra tegyen.”
(Kürti László: Nyurgaponty)
*
A Magyar Napló áprilisi számának gerincét a tavaszvárás, a költészet napja és a húsvéti ünnepkör, a feltámadás és újrakezdés tematikája adja. Ennek szellemében olvashatjuk Mirtse Zsuzsa lapkezdő jegyzetét, Both Balázs verseit, Scheer Róbert regényrészletét és Toldi József novelláját, továbbá Iancu Laura esszéjét Kányádi Sándor A XC. zsoltár című verséről, Bozók Ferenc tanulmányát Jelenits István verseiről mint munkásságának kevéssé ismert alkotói oldaláról, Halmai Tamás esszéjét Babics Imre verseiről, Szakolczay Lajos Arany Jánoshoz írt fiktív levelét, illetve Gróh Gáspár esszéjét Lukács Sándor – színészi pályájának hatásait is felmutató – költészetéről és legutóbbi verseskönyvéről:„Előző kötetében tűnt fel először a Teremtéshez fűződő viszonyának változása – amit azzal lehetett magyarázni, hogy Ferenc pápát alakította Anthony McCarten Két pápa című darabjában. Nem lehetett volna hiteles, ha nem foglalkozik a hit kérdéseivel, teológiával: újra kellett gondolnia a keresztény tanításokhoz való viszonyát – de természetesen nem lett teológus. (…) a Teremtőhöz való viszonyáról ezúttal sem szól, de annál többször foglalkozik a Teremtéssel, a teremtett világgal.”
A Nyitott Műhely e havi vendége – a húsvéti üzenethez is társíthatóan – a sokoldalú, fotósként, zenészként, performerként és író-költőként egyaránt ismert Székelyhidi Zsolt, akivel Bak Anita szerkesztő-műsorvezető beszélget befelé fordulás és exhibicionizmus kettősségéről, avantgárd, szerelmi és biblikus líráról, nyüzsgésről és alkotói magányról, elindulásról és utazásokról, életpályáját is érintve: „(…) amikor meguntam az avantgárd, kísérletező, prózaversszerű szövegépítést, akkor azon kezdtem el gondolkodni, hogyan lehet verset írni (...) Kellett hozzá idő, mire megtaláltam a stílust, a formát, és elkezdtem írni. Később, amikor eltávolodtam a szerelmi lírától, újra elakadtam. Beteg voltam, és a Biblia került elém. Ismét elgondolkodtam. A Jelenések nagyon nehéz könyv, több évig írtam. A kötetben megjelenő versformában van a legkevesebb szó, egy sor sokszor csupán egyetlen szó. Ebben van a legkevesebb mellébeszélés is. Innen már nem lehetett tovább sűríteni a gondolatot. És jött, jön a feloldozás. A következő könyv. Valami belső késztetés arra sarkall, hogy újra és újra átgondoljam a versformákat.” Az interjú mellett két verset is közlünk számunkban a szerzőtől.
A lapunkban rendszeresen publikáló Miklya Luzsányi Mónikát áprilisi kerek születésnapja alkalmából Bene Zoltán köszönti esszéjével, az írónő Habsburg Máriáról és Szendrey Júliáról szóló özvegyregényeinek női és történeti szemszögeit elemezve: „(…) kétségkívül és evidensen, erősen női perspektíva érvényesül a regényekben, a szerző a női identitást is körüljárja alaposan, miközben a társadalmi előítéletekkel és elvárásokkal szembeni ellenállást és lázadást is megjeleníti a történetekben, a könyvek egy pillanatra sem válnak röpirattá. Egyetlen mondaton sem érezzük, hogy a cselekményszövés, a környezetábrázolás, a korszak, amelybenjárunk, pusztán ürügy, kimódolt apropó, hogy a szerző fölhívja az olvasó figyelmét a nők társadalmi helyzetére és arra, hogy még a modern társadalomra is jellemző a háttérbe szorításuk.”
Lapszámunkat Stefanovits Péter Munkácsy Mihály-díjas képzőművész reprodukciói illusztrálják, az alkotó munkásságát Wodianer-Nemessuri Zoltán esszéje mutatja be.
Kiemelt helyen szerepelnek az idén elhunyt kedves szerzőinkre emlékező szövegek is: Kulin Borbála három verse Fecske Csabát, Jánosi Zoltán esszéje pedig Reisinger Attilát idézi meg. Szemhatár rovatunk további írásai között Balogh Robert, Kovács István, Miklya Zsolt és Terék Anna verseit, valamint Kürti László prózáját találjuk, míg Tóth Lászlót Időző című, „válogatott összes” költeményeit tartalmazó verseskötete apropóján Zsille Gábor kérdezi.
A lapszámot záró Könyvszemle oldalain is találkozhatunk Tóth Lászlóval, illetve a tanulmányait és esszéit egybegyűjtő korábbi könyvével (Hagyomány és identitás); a rovatban még Adam Zagajewski versválogatásáról (Magasztalni a sebzett világot. Válogatott versek 1970–2021), valamint András László és Babiczky Tibor közös verseskötetéről (Hajótörés szélcsendben) olvashatók kritikáink.
