A Magyar Napló szeptemberi számának tartalmából:

„Megtett már idáig sok ezer kilométert, az óceán / túlsó feléről jön, és terjed, egyre terjed, benövi a világot. / Egy-egy magocska legtöbbször csak öt-tíz métert / repül. De ahol lehull, talajt fog, és gyökeret ereszt. / Szépségével mindenütt igéz, és a mérge mindenütt öl.”

(Mezey Katalin: Az autópálya két korlátja közt)

„Akárki alapított, a tudatában volt, hogy a Kapu nyitva áll a kicsinyesség, a sekélyes ízlés, a tompaság számára is. Joga van beszivárogni. S ha tanyát ütött, nemcsak a bordélyokban, a nyomornegyedek mélyén, de a palotákban, szentélyekben is jelen lesz. Húsunk, csontjaink mélyén cipeljük magunkkal, s azzal mosakszunk: így alakult. A Rossz nélkül nem születhet a Város, a Birodalom.”

(Horváth (EÖ) Tamás: Semmi baj)

„Tegnap útra indult a folyó, / mondta a képernyőn / egy öltönyös úr. / A kéken villódzó fényben / elaludtunk, / bent kutyák, / a kinti nádon / maradék poszáták. / A rét álmában / megfulladt őzgidák / és patkányok / egyetértésben / lebegtek tovább / a messzeségbe.”

(Jusztin-Horváth Dorottya: A ’26-os árvíz)

„…egy, mindössze másfél óra alatt összeomlott győzelmi reményt idézünk fel, kollektív traumát, amely kereken ötszáz esztendővel ezelőtt Mohácsnál hasított soha nem gyógyuló sebeket a sors akaratából egy megpróbáltatásokkal terhelt közösség önérzetén. (…) századok múltán az arra hivatottak sok-sok vörös festékkel és ecsetvonások dermedt halmazával idézték fel az egykori világfelfordulás megrendítő filmkockáit.”

(Árkossy István: Sorsreflexiók csataképekben megőrzött üzenetei)

„Németh Lászlónak igaza van, a kínálat meghatározhatja a keresletet. Miért ne lehetne a mindenkori fiatalok elé tárni az irodalom sokszínűségét, gazdagságát? Ebben is sokat tanulhatunk Németh Lászlótól, aki gyakorlatban bizonyította rendkívüli lányai mellett, tanári tevékenysége során is, hogy ez lehetséges.”

(Ekler Andrea: Búcsú, évforduló, új korszak)

*

Szeptemberi lapszámunkat színes tematika, aktuális évfordulók, ünnepnapok és megemlékezések mellett jelenkorunkra közvetlenül is reflektáló írások jellemzik.

Lapkezdő jegyzetünk apropóját a közelgő Magyar Dráma Napja adja, amelyet a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas színművésznőnk, Kubik Anna jegyez, az Advent a Hargitán legendássá lett előadásait állítva írásának középpontjába. 

A folytatásban allegorikus és kortalan, napjainkra mégis erősen jellemző folytatást jelent Mezey Katalin és Jusztin-Horváth Dorottya egy-egy verse, valamint Horváth (EÖ) Tamás esszénovellája. Árkossy István esszéje a mohácsi vész augusztus végén magunk mögött hagyott ötszázadik évfordulója alkalmából a csata – és a történelem egyéb ütközetei – képzőművészeti feldolgozásaiból merít, míg Bertha Zoltán a pályatársát, Cs. Nagy Ibolyát köszönti kerek születésnapján esszéjével, irodalomtudományos életművét is összefoglalva: „Bármit vesz is górcső alá, fejtegetései nyomán feltétlenül mélyebben élhetjük át és foghatjuk fel mindazt, amiről az elemzés szól. Mindeközben pedig kiviláglik a műértő kritikus karakteres világ- és művészetszemlélete is: (...) egyszerre foglalja magában az egyéni és közösségi sorsvállaló elkötelezettséget, az elfogulatlanul nyílt intellektuális tágasságot, a gondolkodásban autentikus helyzetfelfogást hordozva, az érzékeny problémalátásban finom realitásérzéket tanúsítva, a tisztázó önismeretben és azonosságtudatban pedig veszélylátó és értékmentő nemzetféltést, identitásóvó felelősségviselést sugalmazva vagy kinyilvánítva.”

Az idén 125 éve született Németh László életművére visszatekintve Ekler Andrea, Illyés Mária és Gróh Gáspár hármas emlékező írása egyben az utoljára maradt Németh lánytól, a tavalyi év végén elveszített Németh Magdától is búcsúzik, míg Cseke Péter tanulmánya Bajor Andor és Zágoni Attila munkásságát górcső alá véve a szocializmus alatti Erdély humorának és tragikumának elegyéről ad képet.

Bene Zoltán kérdéseire L. Simon László a megváltozott politikai környezetben ad számot az idei Tokaji Írótábor tapasztalatairól, a kulturális konszolidáció és a szakmai párbeszéd szükségességéről: „Az Írótábor 54 éves történetében ez volt az első olyan alkalom, amikor a regnáló hatalom részéről senki sem jött el. Pedig a kormányzat ezzel egy rendkívül komoly felületet hagyott ki. (…) A párbeszéd hiánya és a másik oldal negligálása rendkívül veszélyes gyakorlat, ennek az árnyoldalait, mondom önkritikusan, az elmúlt tizenhat esztendőben is megtapasztaltuk. A valódi vitákra nagy az igény (…) Mi szervesen beépültünk Tokaj és a nemzet kulturális életébe, bízom benne, hogy a párbeszédet ösztönző törekvésünk nyitott fülekre talál.”

A továbbiakban Bene Zoltán egy novellával is szerepel Szemhatár rovatunkban, ahol mellette még Kürti László esszénovellája, valamint Miklya Zsolt, Péntek Imre, Petőcz András, Radnai István és Serfőző Simon versei is helyet kapnak.

Szeptemberi Nyitott Műhelyünkben Halmosi Sándor vendégeskedik, akivel Halmai Tamás partiumi indulásáról, matematikus hivatásáról, metafizikus lírájáról, művészeti célú világjárásáról, aszkézis és eksztázis egyensúlyáról, az irodalom gyógyító hatásáról, de az alkotók „gyógyításáról” is beszélget: „A matematika absztrakciós, ha úgy tetszik, metafizikai vízjelként van jelen bennem, (...) a költői fékek és ellensúlyok egyik pilléreként. Ezen egyensúly híján könnyen megborulhat az amúgy sem vasbeton szerkezet: vagy tudományos elbizakodottságba, vagy elvont, életidegen elméletieskedésbe, valódi transzcendens tudat nélküli ezotériába billenhet át. (...) amit itt és most el lehet, el kell mondani, azt csak most lehet elmondani. És ezeket a beszédtereket és találkozási pontokat hanyagságból vagy készakarva elrekeszteni nagy mulasztás. Mert mi más lenne fontosabb, mint a társadalom, szélesen vett közösségünk mentálhigiénéje, istenképűségünk, angyalarcunk, tantrikus energiáink, a közjó, (...) szétrongyolódott mentálhigiénénk megemelése, közösségeink és magunk (egymás) gyógyítása. És a gyógyulás és lélekemelés eszközét, a művészetet, itt és most az irodalmat, azon belül is a költészetet elzárni a horzsolt lelkűektől igenis bűn.”

A lapszámunkat záró Könyvszemle rovatban Tomaji Attila recenzensként és szerzőként is szerepel: előbb az Illyés Gyula fiatalkori levelezését feldolgozó nagyszabású kiadványról ír (Illyés Gyula – Válogatott levelezés 1913–1933), majd az Apák szemébe nézni című Tomaji-verseskötetről Gulisio Tímeától olvashatunk. Bene Zoltán soraival ezeken az oldalakon is találkozhatunk Böszörményi Zoltán Tűzből született című válogatott novellái kapcsán, végül Aczél Gábor írása ad ismertetőt a László Laura, Maczák Ibolya, Molnár Krisztina és Pataky Adrienn által szerkesztett Az irodalomtudós szerepei és feladatai című könyvről.

A szeptemberi Magyar Naplót illusztrációként Gyarmathy Tihamér (1915–2005) Kossuth-díjas festőművész munkáinak reprodukciói gazdagítják Oláh Katalin Kinga és a Műcsarnok jóvoltából.