A © SZÍNEVÁLTOZÁSA. Az alkotói entitás színeváltozásának lehetünk tanúi. Miközben az új kommunikációs technológiákkal szerzői sztárokat, alkotói brandeket építenek a kiadók, a kultúramegosztók és maguk a fogyasztók is, egy másik kortárs folyamat révén a szerző, az alkotó feloldódni látszik, és mintegy eltűnik az újonnan létrejövő alkotások inspirációs habjaiban. Felerősödnek a társalkotó státuszok például a filmiparban, ahol egyre több kategóriában osztanak díjakat. A tartalomgyártásban 360 fokban körbeértük a nagy témákat, a mitologémákat, a nagy történeteket, és már rajta is vagyunk az újabb 360 fokos körön, amelybe már az MI is beszállt. Ezenközben a tartalmak és a formák szabadon örvénylenek a világban és legbelső önmagunkban. A művészeti és tudományos alkotók olyan értékeket hoztak/hoznak létre, amelyek a tényleges és az absztrakt realitásban egyaránt ott élnek. Ez az ember második természete, az egyetemes kulturális örökségünk. A 2020-as évek közepén már jól látszik, hogy a természet és tudás törvényeinek egymásra kell épülniük, hogy a fizikai és a szellemi világ egymás javára megmaradhasson. Hazai Kinga sodró könyvében (Hazai Kinga: Volt egyszer az Alkotó. A szerzői és öröklési jog szerepe a szellemi alkotások társadalmi érvényesülésében. Magyar Napló Kiadó, 2023.) a szerzői jog egy kalandfilm gyorsaságával, izgalmaival és a tudásátadás mélységélességével terel minket ezekhez az alapkérdésekhez és ugyanakkor a mindennapi eligazodáshoz.
Hazai Kinga – aki több évtizedes praxissal rendelkezik a szerzői jogok területén – úgy véli, „a szellemi tulajdon célja nem a kizárólagos birtoklás és használat, hanem éppen ellenkezőleg: hosszú távon a köznek való átadás a cél, hiszen a szellemi alkotás nem öncélú: lényegénél fogva arra született, hogy sokan használják, fogyasszák”. A törvényhozás feladata pedig abban rejlik, „hogy az ellentétes érdekek – a szerzői jogi jogosultak, az alkotók magánérdeke és a ma már alkotmányos alapokon nyugvó szólásszabadság, a művelődéshez, tanuláshoz fűződő alapjog mint közérdek – között az időben korlátozott időszakra biztosítsa az arany középutat”.
Hazai Kinga szerzőként is jól hasznosítja a 25 éves joggyakorlatát, amelyet többek között a filmiparban szerzett. Könyvének filmszerűen dramatizált jeleneteivel, mintegy nézőként élvezhetjük, amint a szerzői jog tárgyai, a művekké lett gondolatok, felfedezések, eljárások összeadódnak, és megérkezünk a 21. századi tudásgazdaságba, a jelenkori copyright-iparhoz. A könyv olvasója ugyanakkor nemcsak a szerzői jog ismereteibe nyerhet betekintést, hanem számtalan impulzust kap, hogy a tudásalkotás és tudásfelhasználás hermeneutikai dimenzióit is elképzelje és átélhesse.
A SZELLEMI PATRIMOINE. A könyv fokozatosan vezet be a szellemi alkotások, a patrimoine-ünk (atyai hagyatékunk) területeire. A monografikus igényű, és számtalan nemzetközi, hazai jogesetet, tárgyalótermi csörtét, jogi, filozófiai érveléseket felvonultató mű jól követhető, egyszerre tudományos és ismeretterjesztő olvasmány. A könyv tárgytörténete logikusan végigvezetve nyílik ki az olvasó előtt. Mit jelent a szerzői jog? Mit jelent a szerzői jog erkölcsi és vagyoni kettőssége, ez milyen jogi bonyodalmakhoz vezethet? Miként alakult ki a jogi szabályozás az ókortól napjainkig? Milyen lépésekben kodifikálódott Európában és Észak- Amerikában? Mit tehet, és mit nem tehet a szerző, a jogutód, a felhasználó, a kultúrafogyasztó? Milyen szerepet játszik és hogyan módosítja a technológiai fejlődés a sok száz éves szerzői jogi hagyományt? Miként képzeljük el a szerzői jogot a „digitáliába” való megérkezését követően? Milyen erkölcsi és társadalmi felelősségek terhelik a jogalkotást és a joggyakorlatot, hogy a tudományok és a művészetek (közös, egyetemes kincseink) gyarapodjanak, és ne gördítsünk akadályt a szabályozással a legszélesebb értelemben vett felhasználás, a tudásmegosztás kiteljesedés elé?
Azonban a szerzői jog történetét úgy is olvashatjuk, hogy az valójában az emberi képzelőerő, a gondolkodás és a tudásfelhasználás oknyomozó története is egyben. Amit vizsgál, az nem más, mint az, hogy miként bontakozik ki a művészetekben és a tudományokban az egyéni teljesítmény elismerése, amelyhez a későbbiekben a jog rendelt erkölcsi, vagyoni jogokat, társadalmi felelősséget. Miként születik meg a jogi értelemben vett szerző, aki működése által olyan egyetemes kulturális szerszámmá lett, amellyel az emberi civilizáció építménye épült és fejlődik továbbra is. A szerzői jog mintegy biztosítja, őrzi és felügyeli, hogy mindig friss és új ismeretek termelődjenek, és a legszélesebb értelemben beépüljenek a mindennapokba. A szerzői jog területe az, ahol „maga a jogalkotás az egyszerűsítés helyett sokszor a bonyolítás felé halad, a problémákat mintegy maga generálva” – von mérleget Hazai. Számos jogesetet felhasználva világít rá a szellemi alkotások összetett mivoltára, miszerint „milyen szellemi kihívások előtt állunk mindannyian – a szellemi alkotások alkotói, fogyasztói és őrzői”. Mindez mindannyiunk közügye, öröklött kincsünk, amit nem elherdálni, hanem megőrizni, sőt fejleszteni kell – szól a szerzői, lelkes imperativus.
TUDÁSINTENZÍV GAZDASÁGOK. Alapesetben a szerzői jogról zeneművek, versek, regények, festmények, szobrok, színházi előadások, festmények, filmek, azaz kultúránk tartóoszlopai jutnak eszünkbe. Azonban a szellemi munka termékei egyben piacképes áruk, sőt ipari
trendalkotók is, amelyek ráadásul óriási tőkét vonzanak, termelési folyamatokat generálnak. Befolyásolják a gazdaságot, munkahelyeket teremtenek, sokszor mintegy csettintésre változtatják meg a szokásainkat: lásd az internet, a kommunikációs technológia és a közösségi média egymásra hatását.
A szellemi termékek forgalomképességét és hatóerejét jól definiálják az egzakt adatok. Az OECD szerint a globális teljesítmény 30%-a tudásintenzív iparágakból származik, amelyeknek alapösszetevői a szerzői jog tudásalapú, kulturális és kreatív alkotásai. Az EU 2014–2016-os adatai az IPR (Intellectual Properties) szektorból: 1.) az új munkahelyek 29,2 %-át (63 millió állás) az IPR szektor generálta. 2.) az összes munkahely 38,9 %-a (83,3 millió állás) közvetve vagy közvetlenül ehhez a szektorhoz kapcsolódik. 3.) Az EU GDP-jének 45%-a (6,6 trillió Euro) az IPR szektorból származik. 4.) Más szektorok összehasonlításában az IPR 47%-kal magasabb átlagfizetéseket ad az EU-ban. 5.) Az IPR szektor adja az EU világexportjának nagy részét. 6.) 2013-ra az USA piaci tőkéjének 40%- a szellemi tulajdonból származott. Mindez – fűzhetjük tovább a Hazai által felkutatott adatok és folyamatok következményeit – csak fokozódni fog. Ennek egyik ékes bizonyítéka a globális startup ipar, amely szinte napról napra alakítja át a termelést, a szolgáltatásokat, vagy épp a szerzőkön alapuló szórakoztatóipart, a tartalomgyártást, a kreatívipart. A szerzői jog mindezek alapján az olyan nagy és általános jogok közé látszik emelkedni, mint például az emberi szabadsághoz való jog.
TURBÓSÍTOTT KUNSTWOLLEN. A könyv további erényének tartjuk, hogy a jog világán túlra is mutat. Számtalan impulzust ad az olvasónak, hogy a korszakunk mélyén ható erőket, kényszereket megsejthesse, elképzelhesse, bepillantást nyerjen a 21. századi, átalakulóban
lévő szerzői világokba. Hazai érvelése egy másik történetet is elindít, miszerint a szerzői művek fogyasztása olyan hermeneutikai szituációt teremt, ami egyszerre a fogyasztó/felhasználó története, és egyben a szerzői szándék (a hatás) tulajdonképpeni megnyilvánulása. A művek fogyasztói/felhasználói gazdagodnak a mű, a szerzői szándék érvényesülése által. A befogadó új nézőpontokkal bővülve átstrukturálhatja a múltbéli és eljövendő létezését. A friss és újonnan szerzett tudás és a hermeneutikai átrendeződés révén képes lesz önmagára is másként tekinteni. A tudásgazdaság kihívását komolyan kell venni, figyelmeztet Hazai, mert átalakítja a szerző → szerzői jog → felhasználó láncolatát, valamint e kapcsolatrendszer valamennyi összetevőjét.
Itt nyílik a szerzői jog által jól definiált „átdolgozás” egy másik értelmezési, inspiratív forrása, ami egyúttal átvezeti az olvasót a jogon túlra is. Javaslom, hogy végezzünk el egy olyan hermeneutikai műveletet, amelynek kiindulópontja megegyezik a szerzői jog céljával, miszerint a szerzői alkotás nem öncél, hanem közüggyé válás, azaz a hatás elérése, a mémmé válás biztosítása. A mű és a szerző intenciója a múltbéli hagyományvonalon és a jövőbéli fejlődésvonalon való beágyazódás akarása, egyfajta turbósított Kunstwollen. A jelentős művek visszafelé, a hagyomány irányára is hatással bírnak, átrendezik az addigi kánont. A jövő felé pedig olyan kezdőpontokként mutatkoznak, amelyekbe az új korszak szemantikáját kódolták. Ilyen a költészetben T. S. Eliot The Waste Land című verse, vagy a prózában James Joyce Ulysses című regénye, mindkettő 1922-ben került kiadásra. Egy jelentős irodalmi mű azonban ugyanúgy lehet egy tudományos elmélet kiindulópontja és segédlete (lásd például a James Joyce által bedobott „kvark” fogalom diadalútját az elméleti fizikában), mint ahogy az elméleti fizika kvantumelmélete is lehet egy irodalmi mű ihletadója, tartalma, sőt bizonyos megszorításokkal formai újítása is, lásd például Cormac McCarthy Az utas / Stella Maris 2022-ben megjelent, egybefüggő és egymásba folyó két regényét. A jó művek műfajokat, műnemeket, tudásterületeket átlépő szinesztéziáló hatására számtalan példát hozhatunk. Egy épület rendelkezhet zenei tulajdonságokkal. Létezik a narratív design elbeszélő tartalommal, életviteli programmal, létfilozófiai gondolatokkal. Egy tárgy önmagában lehet szellemi univerzum, mint ahogy a szellemre vonatkozó gondolataink tárgyi kultúrát, gazdaságokat, társadalmakat hoztak és hoznak létre. A tudományokban a szerzők kvantumállapota szinte alapismérv. A különböző tudományterületek kölcsönösen átlépnek, áthajlanak egymásba. A tudományos szerzők egymásra, azaz végső soron a valóságra figyelése mintegy bizonyítja a kvantumelmélet egyik alaptételét, miszerint „a megfigyelő hatással van a megfigyelt valóságra”. A szerzői jogban ezt az idexitás képviseli, jelöli, azaz a gyakori idézettség az adott szerző egyértelmű fontosságát, megkerülhetetlenségét és elismerését jelenti.
DIGITÁLIS CUNAMI ÉS A POSZTMODERN 360°. Hazai könyvének érzékenységét és aktualitását mutatják a szerzői jog körül gyülekező aktuális viharfelhők is. Egyrészről a MI kelt nagy erejű (néhol a mélyben, máskor a felszínen érvényesülő) hullámokat, melyek a tartalomfejlesztőket és a tartalomszolgáltatókat sodorják, rajtuk keresztül pedig a fogyasztókat ostromolják. „Mint egy düledező várfalat, úgy döngeti a digitális cunami a rendszert […] a szerzői jog csak a technika vívmányai által állított kihívásokra kapálódzó reakciós folyamattá szűkült […]” – jellemzi Hazai Kinga a szerzői jog elbizonytalanodását a digitális korszakban. Másrészről a posztmodern tetőzésével elértük a 360 fokos szemhatárt, a régi-új/új-régi horizontját. A különböző paradigmák (a tudományos, technológiai, művészeti eljárások) szinte egymásba olvadnak, sőt örvénylenek. A szerzői szövegvilágok és általuk szerzők is hipertextként működnek, azaz transzformációkon alapulnak. Alkotni, például írni, annyit tesz, mint szétzúzni és újraalkotni a világot, például egy könyvet. Gondoljunk csak arra – hívja fel a figyelmet Roland Barthes –, hogy a középkorban milyen alaposan és kifinomultan szabályozták a könyv mint antik kincs kapcsolatát azokkal, akiknek az volt a feladatuk, hogy az abszolút tiszteletben tartott ókori tartalmakat mint anyagot egy új beszéd segítségével megújítsák. Létezett a scriptor, aki lemásolta a kéziratot anélkül, hogy bármit is hozzátett volna. A compilator, aki ugyan semmit nem tett hozzá, de a másolandó tartalmakat kijelölte, mintegy egybeszerkesztette azokat. A commentator, aki csak azért avatkozott bele a lemásolt szövegbe, hogy érthetővé tegye azt az akkori kortárs olvasónak. És végül az auctor, aki a maga gondolatait adta, de mindig más tekintélyekre hivatkozva. Mindez ma is érvényes. Nemcsak minden új gondolat tűnik a már meglévő újrahasznosításának, hanem a régi elképzelések is az újdonság erejével mutatkoznak be. Lyotard megjegyzése, miszerint az avantgarde szoros kapcsolatot tart fenn a kapitalizmus folytonos újdonságigényével, az áruk megbabonázó áramlásával, talán megszületésének pillanatában, az 1970-es évek közepén sem tűnt olyan érvényesnek és aktuálisnak, mint most, a 2020-as évek közepén.
Az újrahasznosítás felpörgetett fordulatszáma sokszor azt az érzést váltja ki, hogy a körülöttünk lévő világ remegni kezd, a határok elmosódnak, az elméleti konstrukciók és a gyakorlati eljárások eloldódnak, összefolynak. Minden mindennel összefügg. Minden mindennel helyettesíthető, felcserélhető, kitakarható. Mintha minden egykor megalkotott és az eljövendőben létrehozandó alkotás kvantumállapotban leledzene. A szerzők nemcsak egy, hanem több, sőt végtelen számú pozíciót is felvehetnek. Az ókori szerzők nemcsak történelmi előképek, hanem konkrét kiindulópontok, mintegy társszerzőként vannak jelen a kortárs alkotói térben, mert a műveik parallel léteznek, és aktuálisan hatnak. Miként az egyiptomi piramisok és a későbbi korok épületei, valamint a 2024-ben átadottak együttesen befolyásolják és jellemzik a kortárs építészetet. Így működik az a memetikai kódrendszer, amit Hazai egyetemes atyai örökségüknek nevez a római jog nyelvén. A tudományokban a szerzők kvantumállapota szinte alapismérv. A különböző tudományterületek kölcsönösen átlépnek, áthajlanak egymásba. Ezeket az áthajlásokat nemcsak a szerzői módszerek, alkalmazott gyakorlatok hozzák létre, hanem magából az emberi megismerés autopoetikus determináltságából fakadnak, írja Maurice Merleau Ponty. Így az egymásra, azaz végső soron a valóságra figyelés nyilvánul meg a gyakori idézettségben, amely az adott szerző egyértelmű fontosságát, megkerülhetetlenségét és elismerését jelenti.
A technikai fejlődés mérföldköveként tételezett szingularitás állapota napjainkban kétséget kizáróan elérte a tartalomalkotást. Ebben a bonyolult alkotói és szerzői helyzetben szellemi iránytűként tűnhet fel a szerzői jog egyetemes és demokratikus hasznosításra törekvő elve. Az igazságosság eszméje – véli Michel Serres filozófus – éppen azt a végső pontot jelöli, amelyet nézőpontunk folyamatos tágításával tudunk elérni. Ez a nézőpont magába tudná foglalni az egyre nagyobbá váló különbségeket, de nem számolná fel őket. Ekkor bekövetkezhetne, hogy az emberi ismeretszerzés története, azaz a művek és a szerzők egybefolyó, egymást alakító története ebben a tekintetben a jogi fellebbvitel menetét követné, amely a lokális felől a globális felé tart.
A SZERZŐ HALÁLA A FELHASZNÁLÓ SZÜLETÉSE. A legnagyobb hipertext rendszer a WWW, melynek alapelveit Tim Berners-Lee, a CERN részecskefizikai kutatóközpont munkatársa dolgozta ki. A világháló és a ráépülő kommunikációs technológiai robbanás új paradigmát szült. Életre hívta az ember harmadik természetét, a kommunikációs univerzumot a második, a kultúra természete, és az első, a teremtés általi és/vagy evolúciós természete mellé. A Web korszakos találmányi mivoltát senki sem vonná kétségbe. A ráépülő hálózati szolgáltatások mára a világ legnagyobb bevételű vállalatainak territóriumai. Tim Berners-Lee és a CERN 1993. április 30-án bejelentette, hogy a világháló mindenki számára szabad és ingyenes. A világhálóra épülő szolgáltatások hatalmas hasznot termelnek a különböző szabadalmakkal védett szolgáltatások tulajdonosainak.
A hipertextes környezetben azonban minden átalakul. Láthatóvá és dominánssá válik például az individuális alkotással szemben létrejött szerzői kollaboráció. A különböző eredetű szövegek együttes jelenléte a hipertext rendszerben diakrón és szinkrón együttműködéseket is lehetővé tesz, érvel Gács Anna irodalomtörténész. Az egy felületen megjelenő szövegek keletkezése között akár évezredek is eltelhetnek, másfelől pedig hatalmas földrajzi távolságokra élő szerzők között jöhet létre realtime együttműködés, írja Gács. Az így létrejövő szöveg tartalmában és formájában is állandóan változik. Nemcsak a határain képes bővülni, változni, hanem mindenütt, épp ezért ezek a szövegek műellenesek és anti-kanonikusak. Az anonimitás háttérbe szorítja a szerzőség jelentőségét. A szerző már nem képes szövegének sorsát befolyásolni. Az olvasó és a felhasználó előtt feltárul az alkotás új, nyitott, variábilis lehetősége. Ezek az elvileg végtelenbe nyúló és talán soha le nem záruló közös alkotások a tudás előállításának és ellenőrzésének eddig elképzelhetetlen új formáit hívják elő.
APPENDIX: AJÁNLÁS. Aki szerzői műveket hoz létre, vagy aki kultúrával foglalkozik, ismernie kell Hazai Kinga aktuális, praktikus, gazdagon adatolt és izgalmas szerzőjogi könyvét. De ezen túl is alapvető a szakterületét kiválóan ismerő szerző érvelése, hiszen miként is adható/vehető és perelhető/védhető az, ami alapvetően szinte megragadhatatlan: az emberi gondolat/érzelem/felismerés? A szellemi alkotások – miközben maximálisan hordozzák kreatív alkotóik keze nyomát –, mégsem önmaguktól jönnek létre, és nem csak öncélúan léteznek. Egy hagyományvonal mentén és mindannyiunkért születnek meg. Akkor működnek, ha használják és fogyasszák őket.

Az írás lapunk 2024. júniusi számában jelent meg.