Csáki Pali lakásától a legközelebbi élelmiszerdiszkont pont egy kilométerre és négy sarokra van. Az épp ezerötszáz lépés. Pali aznap reggel úgy döntött, újraszámolja, ezért gyalog indult el tejet venni. Persze benne volt a döntésben az is, hogy az üzemanyag ára a kétszeresére ment fel egy év alatt, akárcsak a tejé, ami már ötszáz forint, viszont a fizetése egy fillérrel sem lett magasabb.

Tudna adni kétszáz forintot, Főnök, szólította meg valaki a negyedik, a bolt előtti sarkon. Pali anélkül, hogy ránézett volna, tudta, hogy a rekedt hanghoz tartozó ember hajléktalan, vagy legalábbis a szaga pont olyan, mint egy hajléktalané. 

Már ezerháromszázhetvenegynél tartott a számolásban, és most eltévesztette. A harmadik sarkon ezerkétszáz volt, vissza kellene menni, és onnan folytatni, de ha megfordul, akkor a szagos ember azt hiszi, hogy meghallotta, amit mondott. Döntött. Lehajtott fejjel ment tovább, már számolás nélkül. 

Mennyivel könnyebb vidéken tejtermékhez jutni, gondolta. Például anyáék utcájában is lakik egy tehenesgazda, aki házhoz hordja a tejet, így nekik kétszázötven forintba kerül egy liter házitej, amiből, ha úgy akarják, tejszínt vagy tejfölt is elő tudnak állítani. A túróról nem is beszélve. Milyen jó lenne, ha a mi utcánkban, a lakásomtól egy kilométerre lenne egy tehén, akkor biztos, hogy oda mennék tejért, és nem az Aldiba, töprengett Pali.

Tudna adni kétszáz forintot, Főnök, szólította meg már másodjára az ember, akinek olyan volt a szaga, mint egy hajléktalané. 

Ezeknél mindig ugyanazok a mondatok ismétlődnek, és nem értem, miért ilyen fantáziátlan, udvariatlan és lusta, miért nem akar kitalálni egy történetet, amitől meghatódom, amitől azt érzem, van lélek mögötte, és én ezt díjazhatom kétszáz forinttal, gondolta Pali. 

Megállt, hátrafordult, és az őt követő férfi arcába nézett. A tekintetét kereste, hogy megállapíthassa: alkoholista, el fogja inni, és ezért nem ad neki egy fillért sem, elvből, de ahogy 

belenézett a szemébe, nem látott semmilyen elmosódottságot vagy tompaságot, csak tömény szomorúságot, amitől zavarba jött, megfordult, és továbbment.

Zavarban volt, mert pontosan tudta, hogyan kell kommunikálni a földönkívüliekkel, a SETI vezető csillagásza öt pontból álló útmutatót adott ki arra az esetre, ha idegenekkel találkozunk, és ő megtanulta, de azt nem tudta, hogy ilyenkor, ha egy hajléktalan szagúval találkozik, mit kell mondani.

Az egymásba dugott bevásárlókocsi-kígyó mellett egy huszonéves, vékony nő állt rövid, drapp, műirha kabátban, tornacipőben és szűk fekete nadrágban, a karján egy rózsaszín plédbe bugyolált csecsemőt ringatott. Biztos kislány, azért rózsaszín a pléd, gondolta Pali. Nem érzett 

a fiatal nőn kellemetlen szagot, de nem volt tiszta a ruhája, és a hosszú, barna haja is zsíros volt.

Ki tudna segíteni egy kis pénzzel? Nincs mit ennem, nincs tejem, és nem tudok szoptatni, szólította meg a fiatal nő, és kifújta az orrát, látszott, hogy sírt. 

Nem adok pénzt, mert csak kártya van nálam, de veszek önnek ételt. Mit hozzak, kérdezte Pali.

Kenyeret, válaszolta a nő. 

Szegény, gondolta Pali, milyen kevéssel beéri, biztos nagyon éhes lehet. Kétségbeejtő, hogy a társadalom hagyja, hogy egy fiatal nő kisbabával kéregessen. A fotocellás ajtó előtt állva dühöt és elkeseredettséget érzett.

Meg szalámit és sajtot is hozzon már, kiáltott Pali után az anyuka.

Először az akciós, kovászolt bagettből tett kettőt a kosárba. Már húsz éve nem evett kenyeret, de emlékezett rá, valamelyik egészségmagazinban olvasta, hogy a kovászolt pékáru jó hatással van az anyagcserére, és a gyerekeknek is sokkal jobb, mint az élesztős. Biztos kell neki vacsora is, jutott az eszébe, ezért visszament, még két bagettet tett a kosárba. Trappista sajt, azt biztosan szereti, és téliszalámi. Inkább két szalámi, maradjon neki holnapra is. Visszament még egy bagettért, hogy legyen a reggeli szalámihoz pékáru, aztán megvette magának a tejet. Négyezer forintot fizetett, és elindult kifelé. 

Az anyuka már nem állt a bevásárlókocsiknál, ahol korábban beszélt vele. Biztos odébb ment, gondolta. Körbejárta a parkolót, de sehol sem látta. Várt még egy kicsit, hátha visszajön, de csak a hajléktalan szagú érkezett jobbról, és megállt Pali előtt.

Tudna adni kétszáz forintot, Főnök, kérdezte.

Nem tudok, nincs nálam pénz. Nem látott erre egy lányt egy csecsemővel, kérdezte Pali, negyed órája még itt állt.

A Plédes Mari? Nincs annak semmilyen csecsemője, csak egy szar plédje, azzal bohóckodik. Az már elment cuccért, biztos kapott egy kis pénzt. Az egy drogos kurva, mondta, és sajnálkozva nézett Palira.

Ha nincs pénze, jó lesz nekem a kenyér is, Főnök.

Pali odaadta neki az öt kovászos bagettet, a két téliszalámit és a szeletelt trappistát, a tejet megtartotta.

A novella lapunk 2023. augusztusi számában jelent meg.