A Magyar Irodalom Zsebkönyvtára sorozat a diákoknak és az olvasóközönségnek nyújt hatékony segítséget neves magyar klasszikusok életművének megismerés, image_left
Másfél évtizede vívódom a lehetetlennel. A pokolra-szállásnál is borzasztóbb élmény kimondásával. Első magzatgyermekünk úgy hagyott itt, hogy világra , image_left
"Amikor beültem a kocsiba, még nem voltam teljesen magamnál. Már nem fájt semmim, könnyűnek éreztem magam, szinte lebegtem, csak az tűnt fel, hogy hir, image_left
Kányádi Sándor színműveinek, forgatókönyveinek jelen kiadás az eddigi legteljesebb gyűjteménye. A szövegeket keletkezésük sorrendjében közöljük. A mű, image_left
Nemzedékünk viszonyát az irodalmi hagyományhoz erős, sokszor politikailag meghatározott kánonok rajzolták meg, ami azt eredményezte, hogy a modern szö, image_left
Ebben a könyvben esszébe hajló tanulmányokat, kritikákat olvashatunk a kortárs magyar és a világirodalom jelentős alakjairól, műveiről, műértelmezőirő, image_left
Mile Zsigmond sokáig érlelte első önálló verseskönyvét, s most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy nagymarosi visszavonultságából előlépjen. A har, image_left
Archaikus népi imádságok, ráolvasók, szentes énekek Erdélyből és Moldvából (P. Daczó Árpád Lukács gyűjtése)
3 360 Ft
2 688 Ft
Örömmel bocsájtjuk útjára az archaikus népi imádsághagyomány legújabb, Daczó Árpád Lukács ferences páter gyűjtését tartalmazó kötetét. Valami különöse, image_left
Somogyi Győző Tájkép és térkép című, az Ernst Múzeum rendezett kiállítása alkalmából készült katalógus.
Tartalomjegyzék:
N. Dvorszky Hedvig: Som, image_left
"Hatványozott lét - ez a fő célkitűzése A törpeóriás c. regény főhősének, a nyomorék, s ráadásul még különleges értelmi képességekkel is megvert , image_left
A neves képzőművész a ’70-es években bejárta szinte az egész Kárpát-medencét és útjai során készítette vázlatait a fontosabb épületekről, várakról, te, image_left
Van, ami elmúlt, s van, ami itt marad. Ennek a költészetnek itt marad, új sebekkel sajog az igazsága. Mert a politikai szabadságot visszaszereztük - s, image_left
"A cselekvővé vált természeti és tárgyi világ dinamikától duzzadó képei mögött felsejlik a költő másféle - filozófiai - indíttatása. Lődi Tamás világf, image_left
A József Attila-díjas költő könyve dokumentumriportokat tartalmaz, de a szerző, hűen önmagához, a nyelvi erő, az egyéni kifejezésmód megörökítését leg, image_left
Ajpin, Jeremej Danyilovics, a Hód nemzetság tagja, 1948. június 27-én született az Agan-parti Varjogan faluban (Hanti-Manysi Nemzetiségi Körzet, Nyiz, image_left
A kitűnő író, költő regényében azzal a merész gondolattal "játszik el", vajon mi zajlik majd le hozzátartozóinak fejében közvetlenül a halála után. Ho, image_left
"... Az 1956-os forradalom eseményeiről rengeteg fénykép maradt fenn. Sajnos, ezek a képek később árulóivá lettek azoknak, akik szerepeltek rajtuk, és, image_left
Tizenkét fiatal szerző antológiája (szerkesztette: Papp Endre)
1 932 Ft
1 546 Ft
Az ötlet Görömbei Andrásé volt: indítsunk egy fiatal alkotókat bemutató, a tájékozódást segítő, eligazító sorozat a Hitelben. A megvalósítás feladatát, image_left
Mégiscsak úgy vág neki az emberfia a legtöbb dolgának, hogy mögéje képzel egy kis örökkévalóságot. Akkor is így van ez, ha amúgy eszébe sem jut. Írófé, image_left
Az Egyedül alkotócsoport felvidéki és Komárom-Esztergom megyei fiatal költőkből állt össze. Verseikkel egyénileg különböző folyóiratokban, antológiákb, image_left
Balla D. Károly (1957) József Attila díjas-író szülővárosában, a kárpátaljai Ungváron él családjával. Nem készült művészpályára: ifjúkorában a termés, image_left