Közel a delelőhöz – ez volt a címe Alföldy Jenő tanulmányának, amelyet Csontos János XL (Összegyűjtött versek, 1980–2002) című kötetéről írt. Most itt, image_left
Az út, amelyen a bolyongó asszony végighalad, egy mindinkább idegenné váló ország tájain vezet végig. A műveletlenül hagyott, elgazosodott földek, a k, image_left
Játékidő: 45 perc, színes, magyar színdarabfelvétel
A lemezen a magyar művelődés-, színház-, irodalom-, zene- és lelkiségtörténet egyetlen olyan mi, image_left
Kiadónk 2003-ban (Tanulmányok 1935-1947) és 2005-ben (Virtuális Magyarország. Politikai írások 1948-1980) már kiadott egy-egy kötetet Kovács Imre tanu, image_left
Salamon Konrád történész többek között Németh László, Teleki Pál, Szabó Dezső, Bibó István és Veres Péter munkásságával foglalkozik, felvázolja a husz, image_left
Eljön az idő, amikor az ember rendet akar teremteni a dolgaiban.” Ez a nagyon személyes szándék teremtette e megrendítő, őszinte írásokat. A könyv bea, image_left
A Magyar Napló folyóirat Nyitott Műhely című közkedvelt rovatából indított reprezentatív albumsorozatunk életút-interjúkban mutatja be egy-egy jelentő, image_left
A Magyar Napló népszerű antológiája, amely alapkötete a Költészet Napján megrendezésre kerülő, rendkívül sikeres Versmaratonnak. Az év versei a magya, image_left
„…jó volna végre mai szemmel, mai érzékenységgel hozzányúlni a nemzeti önismeret hatvan éve tabuként kezelt témáihoz, aztán a maiakhoz is (…) Amíg a n, image_left
A fiatal költőnő a legújabb nemzedék egyik legkiválóbb alkotója. Első kötete magas műveltségről, kifinomultságról, más népek irodalmában való jártassá, image_left
A Gérecz Attila-díjas költő ebben a kötetében is továbbépíti azt az egyszerre metaforikus és intellektuális költészetet, sokoldalú formakultúrát, bölc, image_left
„Ötvenhatban is kisodródtam, amikor megnyílt a határ. Anyámat akkor már nem hívta a rokonság. Tudták már, ha mindenki elmegy is, ő - mint mondtuk: daf, image_left
Ha a magyar irodalomban a szomorúság alkotóit vennénk számba, Krúdy emlékező melankóliáját, Vörösmarty vigadva búsulását, Ady fogcsikorgató bánatát, a, image_left
Diallo Julianna regénye elvisz minket a világ egyik legszegényebb országába, Guineába, és bevezet egy eldugott őserdei tanya életébe. Lakói önellátóan, image_left
pa és fia, a festőművész Árkossy István és a fotóművész Árkossy Zsolt közös albuma gyönyörű világba kalauzol minket. Rendhagyósága abban is áll, hogy , image_left
Leginkább az éjszakai főváros utcáin bolyongunk a fiatal költővel, aki szaggatott, a csönd burkát feszegető monológokban elmélkedik önmagáról, a világ, image_left
Kilencedik alkalommal jelennek meg a népszerű antológiák, amelyek az irodalmi és szellemi élet színe-javát tárják az olvasók elé. A reprezentatív gyűj, image_left
Meghitt pálinkázás rég eltávozott nagyapjával az atyai ház udvarán. Sohasem hallott, semmiféle térképen nem szereplő falu az eldugott katlanban, , image_left
Kilencedik alkalommal jelennek meg a népszerű antológiák, amelyek az irodalmi és szellemi élet színe-javát tárják az olvasók elé. A reprezentatív gyűj, image_left
A költő-pedagógus új verseskönyve számvetés, visszapillantás az eddig megtett útra. A szülőföld, a gyermekkor, az elmúlt szerelmek tanulságait veszi s, image_left
Az egykori NDK irodalmának jelentős alakja a kezdetektől fogva baloldali elkötelezettségű ember volt. Aztán fokozatosan rá kellett döbbennie a létező , image_left
A közelmúltban elhunyt Kossuth-díjas költő jelentős költészetében jól megfértek egymással az antik világ ízei, fényei a Balatonéival, Platon lélegzetv, image_left
Tom Bryan közvetlen hangon megszólaló költő. Ha sűrű eső zuhog odakint, behívja házába a ronggyá ázott bicajost, és teával kínálja. A kötet sokszínű, , image_left